Zene
Taylor Swift- Safe and Sound
Sztori
1939, London, Liverpool Street, vasútállomás.
Több száz, zsidó gyerek érkezett Britanniába gyermektranszporttal, arra várva, hogy nevelőszüleik magukhoz vegyék őket. Franziska Mangold is a peronon állt, tekintetével mindenhol nevelőszüleit kereste. A tizenegy éves kislány több napig tartó utazás során, kifulladva, mégis izgatottan állt egy új élet előtt. Egy olyan gyerek, akit elszakítottak a szüleitől, egy kukkot sem beszél angolul, és a legjobb barátnője helyett van most ott, ahol, nyilván nehezen reagál arra, hogy a nevelőszülei nem jöttek el érte. Nevelőotthonba kerül, elkezdi megtanulni a nyelvet, ám sosem tudja megbocsátani magának, hogy a szülei Németországban maradtak, ő pedig biztonságban van. De vajon mennyi minden változhat meg, csupán egyetlen autó ajtajával? Mennyi minden múlik a szereteten? Mennyi minden függ azon, hogy Frances folyamatosan a szerettei miatt aggódik? És, ha elkezdődik a háború? Az evakuálással örökre elveszíti nehezen összekapart családját? És mi a helyzet azzal a sráccal, akivel a transzporton találkozott? Na és mi történik akkor, ha azt az embert veszíti el, aki először könnyítette meg az életét, és tette szebbé a napjait? Mi lesz akkor, ha az embernek két anyukája van? Lesz-e még egyszer olyan barátnője, mint amilyen Bekka volt?
Liverpool Street
Előzmények
Amikor megláttam a karácsonyfa alatt, egyből megfogott. Talán az, hogy ez egy "aranypöttyös" könyv, de lehet hogy az, hogy amint elolvastam a tartalmát, valamiféle bizsergés tört rám. Megsúgok nektek valamit: ez olvasás alatt sem fog elmúlni.
Hatás
Ha már az "előzmény" bekezdés ilyen kis gyatra lesz, itt bepótolom.
Az Anna Frank naplója után abban a hitben voltam, hogy ez olyan lesz. Hiszen Anna akkor a saját élményeiről mesélt, és úgy tűnt, ez is hasonló lesz. Hát, nem az. Eleve egy 21. századi írónő alkotta, aki előtt őszinte csodálattal térdre borulnék. Nagyon keveset foglalkoznak az emberek ezzel a témával, pedig nem kellene. A második világháborút megörökítő iratok, filmek és könyvek tökéletesen visszaadják mindazt, ami valójában történt, de azt hiszem, ennyire kifinomult és torokszorító történelmi regénnyel még nem volt dolgom. Maga az, hogy az olvasó szeme előtt válik Frances-ből felnőtt, és úgy éli meg a történteket, mint akárki más, elképesztő. Az ember elgondolkozik, mi lenne, ha megint minden ugyanúgy történne: bombázások, a háború pusztítása, evakuálás, elvesztett családtagok, a fájdalom és az, hogy folyamatosan görcs szorítsa az ember gyomrát. Őszintén, nem tudom megszámolni, hányszor homályosult el a tekintetem, miközben a sorokat olvastam. Még most is megremeg a gyomrom, ha visszagondolok, én is mennyire magaménak éreztem a szereplőket, és hogy mennyire megrázott, amikor Frances részletesen beszélt a veszteségről, nekem pedig majd megszakadt a szívem. A halál és a háború kézen fogva jár, még sem gondolná senki, hogy ilyen szintű sebet ejt a világ szívén. Értelmetlen halálok és még annál is értelmetlenebb csaták a semmiért. Tudjátok, a "heppiend" eléggé el van tévesztve.
Ez a regény imádni való, komoly, szórakoztató, torokszorító, őszinte, és olyan, ami után garantáltan kisírod mind a két szemed. Nehéz ilyenek után felébredni, hiszen szinte fejbe vág, hogy mennyi minden történt a világban. Az emberi szeretet mindent kibír, de ugyanakkor elhalványul. Elhalványul, ahogyan azok a pillanatok is, amikor fájdalmat érzel. Felébreszt, ahogyan a gyász utáni rádöbbenés. Melegen tart, ahogyan azok a szerető karok, amikről úgy gondolod, nem téged kéne, hogy öleljenek. Visszavár, ahogyan egy anya, egy édesapa, egy húg, egy szerető a háborúból. Fél, ahogyan egy ujjait tördelő fiatal lány. Nem felejt, ahogyan a koszorú lesüllyed a tenger fenekére. Büszkeséggel tölt el, ahogyan a tudat, hogy valakid a világért halt meg.
De örök, ahogyan az emlékek is.
